Történetek Medikáliából

2010. augusztus 8., vasárnap

Párbeszéd

- Nem tudom, hogy mitől vérzek...
- Hát talán azért, mert tíz napja szültél egy gyereket. (Az egyszerűség kedvéért, meg mert az angolban ilyen nincs, meg a korkülönbség is megengedi, meg foglalkozás megteremtette gyakori anyukaszerep miatt, mondjuk hogy tegeződünk.)
- Hát igen, de eddig nem nagyon véreztem, csak kicsit, aztán most meg nagyon. Most valami baj van?
- Nem, nincsen semmi baj. Ez egy ilyen dolog, néha kicsit, néha nagyon.
- Amikor pisilek, akkor mindig nagyon.
- Persze, hiszen amíg az ágyban fekszel, addig csak áll, de aztán ha felállsz, kijön. Sőt, ha kicsit erőlködsz is, mint a pisilésnél, akkor persze hogy erősebben jön.
- Tényleg? De aggódom, hogy valami baj lesz. Mi lesz most?
- Ne aggódj, semmi baj nem lesz. Ez normális szülés után. A méhed kitisztul.
- De valami van benne?
- Nincs, valószínűleg semmi sincs benne, csak ahogy tisztul, úgy vérzel.
- El fogok vérezni...
- Nem, nem fogsz elvérezni.
- De óránként kellett cserélnem a betétet, mert annyira elázott.
- Milyen betétet használsz? Ó, látom, tisztasági betét. Nagyszerű. Hozok neked egy csomag rendeset inkább jó? Persze azért azt is cseréld majd gyakran.
- Mert annyira vérezni fogok?
- Nem, nem fogsz annyira vérezni, csak úgy higiénikusabb.
- Valami baj lesz, érzem.
- Semmi baj nem lesz, vegyél nagy mély levegőt, így, lassan, és aztán próbálj meg aludni.
- A vécében otthagytam egy betétet, megnézed?
- Ööööö.... hát talán... nem biztos, hogy erre szükség van, de végülis ha ezen múlik... megnézhetem.....
- Szerinted el fogok vérezni?
- Á, egyáltalán nem, ez egy teljesen átlagos "minta"...
- Lehet, hogy belül vérzek...
- Megnéztem a vérképedet, teljesen normális, minden a normális értékeken belül van, semmi nem utal belső vérzésre. Hadd nézzem, a vérnyomásodat, úgyis meg kell mérnem. 148/92.
- Az magas, ugye?
- Igen, egy kicsit magas.
- Tudtam, hogy valami baj lesz. Most meg fogok halni? Mi okozza a magas vérnyomást?
- Például a stressz, aggódás, idegeskedés... meg ilyenek.
- De én nem stresszelek semmin!
- Figyelj ide, kicsit később visszajövök, addig pihenj, mély levegő, lassan, és újra megmérem.
- Attól nem magas, hogy elvérzek?
- Nem, attól nagyon alacsony lenne. Most mennyit vérzel?
- Most éppen semmit. Nem tudom, hogy van ez.
- Nem baj, inkább aludj egyet, aztán visszajövök.
- Nem fogok meghalni?
- Egyszer biztos. (Valószínűleg a következő kérdés után!!!)


 
Blogtherapy © 2008. Templates Novo Blogger