Nem mentem még át másik osztályra a kórházban, legalábbis dolgozni nem. Látogatni viszont annál inkább. De még csak nem is jószándékból a szegény beteg embereket, hanem szegény magam miatt az endokrinológiát. Ezért is volt a nagy szünet itt, mert ahogy visszajöttem ősszel otthonról, a fejfájásaim elég jól besűrűsödtek, volt, hogy napokig tartottak. Igazából ez már a nyáron elkezdődött, de akkor még nem ilyen intenzitással, és a dögmelegre fogtam. Most meg egy darabig a stresszre. De aztán jött más is, izzadás, menzesz kimaradás, na gondoltam, itt a vég, 37 évesen beköszöntött a klimax. A nőgyógyim persze csak megmosolygott, és mondta, hogy ezen majd úgy 15 év múlva kezdjek aggódni, legalábbis a statisztika szerint. Aztán a gyakori és erős szívdobogások, aminek semmi romantikus oka nem volt, képtelen voltam aludni, aminek szintén nem, ha azt vesszük, hogy a 12 órás meló után másra sem vágytam, ugyanakkor állandóan fáradt voltam, az energiaszintem lassan a nulla volt. A szemem is fájt, de arról mindenki panaszkodott, mert a kórház mesterséges levegője száraz, és mikor azt láttam, hogy a főnővér sósvizet fecskendez a saját szemébe egy óvatlan pillanatban, megnyugodtam, hogy ez normális. Van még tovább is, mármint a tünetek listája (pl hajhullás, fogyás, hasmenés, remegés, satöbbi), de ezeket szerencsére már nem tapasztaltam meg.
Végre aztán elmentem a körzetihez, mert ugyan nagyjából elviseltem a bajokat, de már baromira untam jeges zacskóval a homlokomon mászkálni, és hetente kiüríteni egy doboz ibuprophen-t. A doki azonban nem hatódott meg attól, hogy eltáncoltam a rendelőben a hattyú halálát, és azt mondta, fejfájásra kb három dolgot szokott javasolni: vérnyomáscsökkentőt, antidepresszánst, és valami epilepszia elleni szert. Amíg a levegőért kapkodtam, azt mondta, hogy a vérnyomásom szerinte alacsony, így azt nem ajánlja, az epilepszia gyógyszert szintén nem ajánlja, mert szerinte bármikor terhes lehetek (bakker a pasik mind hülyék, és képtelen elhinni, hogy esetleg tudok vigyázni magamra?!), úgyhogy maradjunk az antidepresszánsnál, az tuti jót fog tenni. Ha itt megmérte volna a vérnyomásomat, lehet hogy nem alacsonyozza le többet, de a vérben forgó szemeim, habzó szám és az elfehéredett ujjvégeim, amivel a karfába kapaszkodtam valószínűleg teljesen meggyőzte az antidepresszánsról. Prozak, mondta. Szedjem három hónapig, aztán jöjjek vissza, meglátjuk, mire mentünk vele. Amúgy is utálom ezt a joviális többes szám második személyt, így aztán semmi nem tartott vissza attól, hogy úgy beszéljek vele, ahogy egy dilettáns doki megérdemli.
- Ezt most komolyan mondja? Simán felír úgy egy ilyen gyógyszert, hogy majdcsak lesz valami?!
A dokit pedig ezek után semmi nem tartotta vissza attól, hogy úgy válaszoljon, ahogy egy általa kielégületlen középkorú fefájós picsának ítélt pácienssel tenné:
- Ha akarja csinálhatunk egy CT-t. De az nagyon drága, és úgysem mutat semmit.
- Nem akarom - jött elő belőlem a nővér: - Laborvizsgálatot akarok. Ahhoz mit szól?
- Hát jó, írok egyet, mondta, mint akinek ezt most éppen teljesen váratlanul saját magától jutott eszébe, és a kezembe nyomta a papírokat, mint akinek az is mindegy, hogy mit csinálok velük. A Prozák recept már a rendelő szemetesében végezte, a CT a fiókomban lapul, mert akkor még azt gondoltam, valamire csak jó lesz, a laborba viszont még aznap átmentem.
Másnap jött is a telefon, hogy azonnal menjek vissza, meg kell ismételni. Az új papírokat elküldik postán, már fel is adták. Persze azt már nem mondták, kinek a címére, mert az enyémre azóta sem érkezett meg, de csak két hetet vártam, akkor visszatelefonáltam, hogy inkább nyomtassák csak ki, adják oda a recepciósnak, és majd ebédszünetben felugrok érte. Nem tudom miért, ez a verzió mindig sokkal jobban működik, mint bármelyik másik. Így is történt. Felmarkoltam a papírjaimat, irány a labor, újabb vérvétel. Ekkor még nem tudtam, mit ismétlünk, ahogy a doki mondaná, de mindegy mentem, és a laborasszisztens lelkére kötöttem, hogy azonnal küldje vissza a dokinak. Másnap már vártam az újabb telefont: a pajzsmirigy értékeim nem jók, menjek el egy endokrinológushoz. Mi az, hogy nem jók, kérdeztem, lehetne esetleg részletesebben is? Például pontosan mik is, esetleg lediktálná? Mégsem állíthatok be úgy egy endokrinológushoz, hogy csókolom, nem jók a pajzsmirigy értékeim.... Lediktálta.
A TSH értékem az ún "undetectable" (észrevehetetlen) tartományban volt, az első vérvételkor 0.028, a másodiknál 0.005. A T3 és T4 pedig a normális értéknél jóval magasabb, de azokra már nem emlékszem. Ennyiből is világos volt, hogy ennek fele sem tréfa, és azonnal hívtam az endokrinológust, egy héttel később pedig már a rendelőjében várakoztam.
bejegyzés
